Dejtár
Weboldal
A települést először 1255-ben említik az oklevelek Dehter néven. 1438-ban az esztergomi érsek birtokába került, ekkor appidiumként (mezővárosként) említik az oklevelek. A török kiűzése után az esztergomi érsek újjáépítette a falut, mely rohamos fejlődésnek indult.
A településen többször pusztított tűzvész, az első az 1848-49-es szabadságharc után. Ennek emlékére állították a Szent Flórián szobrot 1855-ben.
A falu templomát majd két évtizeden keresztül építették és 1810-ben szentelték fel. Érdekessége a 200 éves szószék, melynek faragványait ismeretlen művész alkotta.
Az 1980-as évek elején, az Ipoly partján fúrt kutakkal és a vízmű kiépítésével kezdték el kiaknázni a dejtári vízbázist, mely jelenleg 51 település egészséges ivóvízellátását biztosítja. 1980. februárban összedőlt a könyvtár, melynek újjáépítése az év végére megtörtént. 1991-ben az álalakított egészségügyi központ került átadásra. 1993-ban restaurálták a műemlék jellegű Szent Flórián szobrot. 1993 decemberében 400 telefonvonal kapacitású automata telefonközpontot üzemeltek be. A telefonhálózat kiépítése befejeződött, mintegy 260 lakásban működik telefon. Az 1994 év a csatornahálózat kiépítésének évében kellett befejezni a mintegy 270 milliós beruházást. 1995 év szeptemberében mintegy 120 előfizetővel megkezdte működését a helyi kábeltelevízió. A gázberuházás megvalósulása érdekében az önkormányzat is csatlakozott a Börzsönygáz Kft.hez.
Jelentős a konzervüzem és a hagyományos savanyító üzem. Megyei II. osztályú labdarúgó csapatnak szurkol a falu. De van más sportolási lehetőség is pl.az asztalitenisz.
ERDEI SANDOR írta Nagy Magdolna adatlapjához (Dejtár)
2011.02.13 09:58:49
szép vagy ->